Mobirise

Tőke-Mátéffy Noémi

pszichológus, művészetterapeuta

Telefonszám: 0744 603 004

Nagyon szeretem a munkámat, úgy érzem, hogy valódi hivatásként élem meg a pszichológusi tevékenységet, az emberekkel való munkát. Meggyőződésem, hogy a legtöbb ember képes változni és változtatni a saját élethelyzetén, ha számára megfelelő szakmai segítséget kap, és egy olyan támogató környezetbe kerül, ahol megtapasztalhatja a feltétel nélküli elfogadást és empátiát. A segítő folyamat során én is egy ilyen bizalommal teli, megtartó légkör megteremtésére törekszem, mert meggyőződésem, hogy ez az egyik legfontosabb alapja a közös munkának és a kitűzött célok elérésének. A konzultációk során nem célom kész tanácsokat adni, sokkal inkább támogatom a hozzám forduló személyt a benne rejlő vágyak és megoldások felszínre hozásában és megvalósításában.

Tanulmányok

A pszichológia alap- és mesterképzést a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Tanácsadás és pszichológiai beavatkozás szakán végeztem. Az egyetem mellett lehetőségem nyílt több iskolai intézményben is önkéntes szakmai tapasztalatot szerezni, főként a gyerekeknek nyújtott pszichés támogatás területén.

Ezt követően Budapesten egy szociális intézményben dolgoztam több évet pszichológusként, hátrányos helyzetű felnőttekkel és gyerekekkel. Ezen a munkahelyen nagyon sokféle élettörténettel, emberi sorssal találkoztam, melynek köszönhetően úgy érzem, hogy sokat tanulhattam az emberi működésről, a szakmai alázatról, és a pszichológiai segítségnyújtás gyakorlati oldaláról.

Ezidő alatt művészetterápiát, majd gyermekpszichodrámát végeztem, jelenleg a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem Tanácsadó szakpszichológus képzésére járok, emellett állatasszisztált terápiát tanulok.

2019 nyarán költöztem haza Csíkszeredába, azóta többek között művészetterápiás önismereti csoportokat és egyéni pszichológiai tanácsadást tartok felnőtteknek és gyerekeknek. 

© Copyright 2021 Asociația Lélek műhely - Minden jog fenntartva!

Mobirise web builder - Go here